
1. fejezet.
Kellan és Taylor időben ott voltak értünk. Andy nem nyugodott le addig amíg mind a ketten nem veszünk fel valami csinit. Elmondása szerint két ilyen pasit el kell varázsolni.
Andy egy fehér topot választott, hozzá egy farmer minivel. Én egy fekete pólót és egy sötét csőszárú farmert választottam, kedvenc tornacipőmmel. A ház előtt egy fekete autó állt.
Kellan szállt ki belőle először utána pedig ő. Egy fehér pólóba, farmerba és fekete bőrdzsekit viselt. Fekete haja szanaszét állt. Lélegzetelállító volt. Közelebb lépett és átölelt. Forró ölelése jól eső borzongással töltött el. Még egy ideig egymást öleltük, aztán eleresztettük egymást. Kellant is megöleltem, mind kettőnket végig mért. Be ültünk az autóba és indultunk a moziba. Andy és Kell elől ültek, én pedig hátul Taylorral. Az utat kellemes csevegéssel töltöttük. A mozi bejáratánál szerencsére nem kapták el a fiúkat a rajongók. Egy horror filmre adtuk le a voksunkat. A film tele volt vérengzéssel, egyszer kétszer meg szorítottam Tay védelmező karját. Utána elmentünk egy gyors étterem autós ablakához. Utána Andy lakásához mentünk.
- Fiúk, ha már mindenkinek itt van a kajája. – mosolyodott el Andrea. – nem jöttök fel?
- Szívesen. – mondta Kellan.
- Persze menjünk. – válaszolt Taylort. Amikor fel értünk megnéztem a mobilomat. 17 nem fogadott hívás és 8 sms Iantől. Félre raktam és arra jutotta, hogy majd később meg nézem őket. Le ültünk az asztalhoz én természetesen ő mellé ültem. Mind annyian meg kajáltunk aztán én és Taylor be mentünk a vendég szobába, át meneti szobám. Le ültünk az ágyra és csak egymást néztük.
Ő közelebb jött hozzám, és finoman megcsókolt. Csak csókold és csókolt. Hosszú ideig tartott. Jól esett. Már a felsőmet kezdte le venni.
Taylor szemszög.
Amikor Kellan szólt, hogy moziba megyünk kicsit fel pörögtem. Kezdek bele zúgni Mandybe. Csak hát Mirandával is le kell tisztázni a dolgokat… Nem is gondolkoztam csak tárcsáztam a számát.
Az ötödik csöngésre fel vette.
- Szia Tay. – Köszönt vidáman.
- Miranda… - szóltam halkan. – figyelj, fejezzük be. Köztünk nem volt semmi és nem is lehet.
- Micsoda? – kérdezte a sírva.
- Sajnálom. – mondtam ki ridegen. Nem adhatok ki magamból semmi érzést. Nem, most nem engedhettem meg. Most nekem Mandy a legfontosabb, kicsit félek mi lesz ha el utazom az Alkonyat negyedik részének forgatására. Nem akarom őt itt hagyni. Túlságosan is hiányozna.
- Jó. – aztán le csapta. Lezuhanyoztam és át öltöztem. Egy óra múlva Kellan csöngettet. Elindultunk a lányokért.
Annyira jó*-*
VálaszTörlésNem hiszem el..komolyan olyan édesek :D
De hogy pont a legizgibb résznél abba hagyni-.-XD
Siess a következővel:D
Vivi
köszii:$
VálaszTörlésSzerintem is azok ^^
Hát ez így jóó ^^ xD
Sietek :)
Flóó.
Nagyon jóó lett:) De édesek, istenemxD De most utállak....itt abbahagyni....minél hamarabb komit Tesóó, vagy kiakadok-.-"
VálaszTörlésNyugi sietni akarok xD
VálaszTörlés:)
Szerintem is azok ^^
Taylor(L) Áhh *-*
Ha engem csókolna én el alélnék xD :)
Tesóó (L) :)
Szia.
VálaszTörlésDíj nálam:D
http://cullencsaladelete.blogspot.com/
Köszönöm:)
VálaszTörlés