9. fejezet

9. fejezet

Amikor leszálltam a buszról megláttam Tayt. Az autójának támaszkodott. Napszemüvegbe és sapkába. Én oda siettem és beszálltunk az autóba. Ő oda hajolt és megcsókolt.
- Szia. – mosolygott édesen.
- Szia.
Beindította a motort én pedig lediktáltam a címet. Hamar ott is voltunk. Egy idős bácsi mutatta meg nekünk. Elégé érdekes volt. És kicsi is.
- Köszönöm. Majd hívom. Viszlát. – ráztam le.
- Menjünk a másik címre. – mondtam Taylornak miközben, beszálltunk az autóba. Ez kicsit messzebb volt innen, de Andreától viszont, csak két sarok. Egy szép lakóház volt. Fehér kővel volt burkolva. Egy fiatal nő mutatta meg nekünk a lakást. Nekem nagyon tetszet.
- Mikor költöznek be? – kérdezte kedvesen.
- Én nem költözök vele. – mondta Taylor kedvesen.
- Oh, értem. Sajnálom. – kért elnézést a hölgy.
- De én minél hamarabb szeretnék. – mosolyogtam szelíden a hölgyre.
- Hozom máris a papírokat. – mosolygott a hölgy. Fura, hogy azt hitte Tay is velem költözik.
- Szép lakás. – állapítottam meg. – ez lesz a tökéletes.
- Ennek örülök. – mondta kedvesen.
- Új élet. – sóhajtottam.
- Micsoda?
- Új életet kezdek.
- Oh. – csak enyit tudod mondani, sejtettem mire gondol ezért meg nyugtattam.
- De te is szerepelsz benne. – bíztatón rá mosolyogtam.
- Ennek még jobban örülök. – csókolt meg. Csókunk után még végig néztük a házat, az után jött a kisasszony. Ki töltöttem minden szükséges papírokat az után indultunk is. A hétvégén már költözhetek is.
- Felhívom Kellant, egyébként segítesz költözködni? – kérdeztem kedvesen.
- Persze. – mosolygott. – Tudod... Hétfőn utazunk forgatni.
- Akkor távol leszel? – kérdeztem lehangoltan.
- Úgy néz ki. – sóhajtott.
- Meddig? – kérdeztem zaklatottan.
- Pár hónap.
- Rendben. – zártam le a témát, nem volt kedvem arra gondolni, hogy hónapokig nem látom őt.
- De hétvégente találkozunk. – simogatta meg a kezemet.
- Akkor jó, ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem. – nevettem játékosan. Elő vettem a telefonomat és a jól ismert telefon számot tárcsásztam.
- Igen, hercegnő? – szólt bele Kell, vidáman.
- Hétvégén Kellan költöztető cége segít nekem? – kérdeztem.
- Természetesen hölgyem, Taylor Lautner is jön nem de? – kérdezte játékosan.
- Igen ő is jön.
- Mekkora luxus, két színéz költöztett. – poénkodott.
- Kit kérjek meg? A szomszédot?
- Engem, természetesen. – hadakozott. – Egyébként is szerintem nem mindenki látt téged egy száll melltartóba.
- Ajj, Kell felejsd el, hogy mit láttál, kérlek.
- Nehéz lesz. – sóhajtott. – Mivel igazán klassz volt.
- Akkor hétvégén. Szia. – tettem le a telefont. Percekig csendben ültünk. Ő az utat pásztázta én pedig őt.
- Kell poénkodot, hogy mit láttot akkor? – kérdezte hirtelen.
- Igen. – sütöttem le szemeimet.
- Hát… nem volt rossz látvány. – kacérkodott.
- Nem volt rossz? – háborodtam fel. – Mi az, hogy nem volt rossz? Kellan szerint igazán klassz látvány volt.
- Jó be ismerem, igazán nekem való volt. – pirult el.
- Olyan aranyos vagy amikor elpirulsz. – állapítottam meg a tényt. Le parkolt a ház előtt és szembe fordult velem. Lágyan a szemeimbe nézett, égettet a tekintette.
- Szeretlek Mandy Hamilton. – vallott szerelmet.
- Én is. – vallottam be. Percekig csendben figyeltük egymást, néha egy-egy puszit nyomott az arcomra. Nem volt szükségünk szavakra, meg értetük egymást. Olykor-olykor mély pillantásokat vettetünk egymásra.
- Mennem kell. – mondtam.
- Rendben. – csókolt meg. Nehezen, levegő után kapkodva szálltam ki az autóból. A kulccsal játszottam amikor két izmos kar szorított meg.
- Hát vissza jöttél.
- Igen… - mondta az ismerős hang, amit túl jól ismerek.